A "küldetés"
Blogomban szeretném bemutatni azokat a Református templomokat, melyek közelében találhatóak a nagy történelmi jelentőségű Sárospataknak. A város a mai Magyarország Észak-keleti csücskében található. A történelem, tudomány és művészet világának nagyjai közül is sokan köthetők ide, amire az itt élők is büszkén emlékeznek.
Célom ennek a sokak számára ismeretlen térségnek a bemutatása, a keresztyénségnek azt az ágát előtérbe helyezve, mely a Magyarsága mellett a vallására is büszke, a Reformátusok közösségére. amely Jézus Krisztust például maga elé állítva igyekszik megélni mindennapjait, hitét, életét.
Szeretném egy-egy település néhány emberét is megszólaltatni, hogy elmondhassák, számukra mik azok a szépségek, kuriózumok, értékek melyek felkelthetik sokak kíváncsiságát az egyszerű és elérhető értékek iránt, s hogy valamiféle képet kaphassunk, mit jelenthet egy gyülekezethez, vallási közösséghez- Magyar Református Egyház - tartozni.